A hiphop.hu fórumán kialakult ghostwriter és médiavita kapcsán jutott eszembe, hogy…
Teljesen mindegy, hogy hol mi az elfogadott, mi a helyzet külföldön az előadóművészekkel stb. – itthon a hiphopban szerintem gáz, ha valaki nem magának írja a szöveget. Akkor is gáz, ha máshol bevett dolog. Mert attól, hogy bevett dolog valami, még nyugodtan lehet gáz. Talán nem ideillő példa, de teljesen bevett dolog a fostalicska kerrádiókra ébredni és azokon lógni egész nap Magyarországon (és mindenütt), azzal együtt, hogy ezen kerrádióknak igen nagy a felelősségük abban, hogy a könnyűzene itthon ma egy hazabaszott, aztán kitömött jegesmedve vitalitásával tud csak vetekedni.
Szóval, aki ghostwritert alkalmaz a rapben, az – lehet bár jó az előadásmódja – mégiscsak hiteltelen. Számomra. Ez, mármint a hiphop, a rap tipikusan olyan műfaj, amely a szövegelő személyiségét hivatott előtérbe helyezni. És akkor is így van ez, ha szerep-rap jön ki az emberből, mert akkor meg az a lényeg, hogyan tudja valaki megoldani, hogy legalább egy pillanatra elhiggyem, amit mond. Önerőből, plusz a producer és a DJ, ugye, meg az MC-társak segítségével.
Ez nem indie rock, ez nem metál. Persze, mindenki olyan szöveget mond, amilyet akar, mindenkinek arról szól a rap, amit éppen belegondol. De minden azon múlik, “amit te belerakol”, hogy egy élő klasszikust idézzek. Ha pedig valaki csak a hangját, a flow-ját rakja bele a produkcióba, az nekem kevés. Sajnálom. Persze viszonylag kevesen utaznak az én tetszésemre, úgyhogy ennyi.
A média-ügyhoz meg: a nyilvánosság felelőssége megkerülhetetlen. Csakhogy: a média nem dzsinn, ami előbújik a koszlott lámpából, ha megdörzsöli az MC. A média nem azért van, hogy kiszolgálja a zenészeket, hanem (más fontos funkciói mellett) hogy érdekes és fontos anyagokkal lássa el a nagyrabecsült közvéleményt, s adott esetben ízlést, illetve véleményt formáljon. Ennek megvannak a megfelelő technikái. Csakhogy amíg a magyar hiphop respublika egyszerűen képtelen kezelni a nyilvánosságot, addig nem sok jót lehet várni. A jó menedzsment és a kiváló tehetség csak nagyon ritkán jár együtt, sajnos. Másfelől viszont: ma már nem elég a zenében tehetségesnek lenni, azt is tudni kell, hogyan juttathatja el valaki a cuccát a szélesebb közönséghez. Amíg ez a zenében igazán átütő tehetségeknek nem megy, addig a kutyaütő fake-eké a valóban nagy nyilvánosság. Ők mennek a tévékbe, róluk ír a tényleg mainstream sajtó. Ezzel nem is volna különösebben nagy baj amúgy, ha volna úgynevezett underground sajtó, amely nem attól volna underground, hogy harminc gyerekhez jut el fénymásolva, fanzine formájában, mondjuk – hanem attól, hogy nem a fősodorba tartozó popbandákkal foglalkozik, hanem a (szerkesztő által értékesnek gondolt) valódi produkciókkal. Voltak jobb-rosszabb próbálkozások, de mind meghalt. És szerintem jórészt azért halt meg, mert hiába nagy a réteg, amely így vagy úgy, de hiphop befogadó: a többezer kölök nagyon nagy többsége nem lemezt vesz, meg magazint vesz, hanem (most leszek demagóg) bigmekmenüt. Vagy mittudoménmit. Amit három perc alatt befal. Egy közösség nyilvánossága nem barbatrükkök sorozatával alakul ki, hanem szívós melóval. És ezt a szívós melót a magyar hiphopot hallgatók nagyon nagy többsége (a legtöbb előadó is) megspórolná.
Sőt meg is spórolta.
Húsz év alatt rengeteg minden történt itthon, csakhogy még a duplája is kevés lenne. Még mindig azon vinnyogunk, hogy kiket láthatunk a tévékben, kiket hallhatunk a rádiókban, pedig baszottul nem ez a lényeg. Nem csak a VIVA meg az MTV meg a BLIKK tud felemelni egy előadót. Az előadó tudja felemelni saját magát. Mondjuk úgy (hazabeszéd), hogy a frissen megjelent lemezéből gyorsan küld pár tiszteletpéldányt néhány szerkesztőségbe. Vagy mondjuk értelmes válaszokat képes adni egy riporteri kérdésre, ha interjúra kerül a sor. Ehhez persze kellenek értelmes riporteri kérdések is, nem elég a “mit gondolsz a magyar hiphopról?”, “mikorra várható új lemezed?” vonal. Hát ez az, ami hiányzik, szerintem.
Nagyon.
Írta: Orizatriznyák
Forrás: céllövölde
